Szlovákia Európa szívében helyezkedik el, és öt országgal határos, mint Magyarország, Ausztria, Lengyelország, Csehország és Ukrajna – Szlovákia egy érdekel ország az élet, de a munka terén is, amennyiben lakhelye országának változtatásán gondolkodik, lehetséges, hogy Szlovákia a megfelelő ország az Ön számára.

 

Városi élet, várak, kastélyok és vidék

Szlovákiáról gyakran írják, hogy Európában a legtöbb várral és kastéllyal rendelkező országok egyike. Szlovákia egy kicsi és változatos ország. Szlovákiában való tartózkodáskor átélheti a főváros, Pozsony eleganciáját a Duna folyó partján, egyúttal turisztikára is elindulhat a Tátrába, vagy más gyönyörű helyekre, egyúttal Szlovákia számtalan várát és kastélyát látogathatja meg. Szlovákia országon belül jó közlekedési csatlakozásokkal rendelkezik az ország másik felén lévő városokba is, mint Zsolna, Kassa, Eperjes, valamint a szomszédos országokba is. Amennyiben egyebek között a népi kultúrát és a hagyományokat, bor kedvelője is, Szlovákia biztos tetszeni fog Önnek.

 

Munka Szlovákiában

Az Európai Unió polgárai Szlovákiában munkavállalási engedély nélkül élhetnek és dolgozhatnak. Szlovákia autóiparáról, IT központjairól ismert, miközben a Szlovákiában történő vállalkozás iránt állandóan nő az érdeklődés a befektetők részéről. Ha ki szeretné próbálni az életet, munkát, tanulmányokat vagy a vállalkozást Szlovákiában, vegye fel velünk a kapcsolatot.

Szeretnénk Önnek felkínálni szolgáltatásainkat.

Lépjen velünk kapcsolatba

Kapcsolódó hozzászólások:

Show Buttons
Hide Buttons